Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Ez már arról szól inkább, hogy meg kell tanítani az embereket jól viselkedni.
„Az egykulcsos személyi jövedelemadó, vagy az adócsökkentésen keresztül érvényesíthető családtámogatás bevezetése is arról szólt, hogy aki igyekszik, az érezze jobban munkája gyümölcsét. Ezek azonban pozitív ösztönzők voltak, jutalmak a fegyelmezetteknek. Ugyanebbe a politikába illik a cigány tanulók ezreinek áprilisban ígért ösztöndíjrendszer is, ez is jutalommal motivál társadalmi hasznosságra.
A mostani tervek közül az egy család által felvehető segélyek maximalizálása és a juttatások egy részének csökkentése már a Gyurcsány-korszak vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló koncepciójához hasonlít: érezteti, hogy küzdeni kell a boldogulásért, és az állami gondoskodás nem lehet teljes értékű.
A közmunka kötelezővé tétele, az otthonok rendezettségének ellenőrzése viszont már inkább arról szólnak, hogy közvetlenül kényszerítse az állam által elvárt viselkedésre az embereket. Ez az elv túllép azon a liberális-jobboldali felfogáson, hogy aki szerencsétlen vagy lusta, az pórul járhat. Ez már arról szól inkább, hogy meg kell tanítani az embereket jól viselkedni.”